“És egy férfi azt mondta: Beszélj nekünk az Önismeretről.
És ő válaszolt, és ezt mondta:
Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait.
De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.
Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok.
Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.
És ez így van jól.
Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a tengerbe kell futnia;
És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt.
De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;
És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.
Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.
Ne mondjátok: “Megtaláltam az igazságot”; mondjátok azt: “Találtam egy igazságot”.
Ne mondjátok: “Megtaláltam a léleknek útját”. Mondjátok: “Találkoztam a lélekkel, mely az én utamon jár”.
Mert a lélek minden úton jár.
Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.
A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág.” (Kahlil Gibran: A próféta)
Sziasztok! Ma egy meseíró pályázat eredményhirdetésén vettem részt. Abszolút dobogós helyen végeztem, mert felnőtt kategóriában mindössze ketten voltunk a mezőnyben:-) A gyerekek annál aktívabbak voltak, tizenegy gyerkőc írt hosszabb-rövidebb mesét. A kedvencem a Macskanauták című volt. Már a cím is megragadta a képzeletemet, a cselekményről nem is beszélve:-)))
A meseírásban az a jó, hogy szórakozás és önismeret annak, aki írja, és annak is, aki hallgatja. Van saját mesétek vagy egyéb írásotok?